III. Békés Vármegyei Klasszikus Gitárverseny Gyomaendrődön
- hallhatohang
- 11 minutes ago
- 1 min read
2025. április 09-én, szerdán rendeztük meg a III. Békés Vármegyei Klasszikus Gitárversenyt, melynek a Kállai Ferenc Művelődési Központ, illetve a Városi Képtár adott helyszínt. Remekül sikerült, napsütéses, virágillatos tavaszi nap volt, melyen először Toldi Balázs polgármester köszöntötte a vendégeket városunk nevében, majd Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója, a verseny védnöke nyitotta meg ünnepi beszédével a rendezvényt. A versenyre 28 gitáros növendék nevezése érkezett. A jó hangulatú eseményen a versenyzőkön kívül felkészítőtanárok, szülők, és más érdeklődők vettek részt.
A rendezést a Gyulai Tankerületi Központ, a Hallható Hang Alapítvány és Gyomaendrőd Önkormányzata támogatásából valósítottuk meg. A zsűri tagjai voltak:
• Csorba Gergő gitárművész, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar tanára, a Debreceni Református Nagytemplom orgonistája.
• Dr. Varga Zsolt, a Békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium és a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti iskola gitártanára,
• Uhrin Viktor hegedűművész, a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, a békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium tanára.
A Kállai Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola gyomaendrődi növendékei által elért eredmények: Majoros Réka arany, Varju Vajk ezüst, Harkai Gergely, Kmellár Levente bronz (felkészítő tanáruk Kisdi Endre Miklós), valamint Győri Bence bronz (felkészítő tanára Bozsik Márton) minősítés. Gratulálunk a szép teljesítményekhez!


Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója, a verseny védnöke

Toldi Balázs, Gyomaendrőd polgármestere
Comments